Angyallak

Szobába nyílás, szobából világra nyíló tágulás, verseken át, magamon át, magadon át, vezethetetlenül vezetett lényem, lényed, áramlása,egy remélt végtelenbe... Neked adom...Magadévá teheted, magadon keresztül szeretheted, magad szeretheted általa....


Nincs más hátra...

Mint előre...
Ma ezzel a mondattal ébredtem. Eme reményteljes mondat emelt teljes megoldhatatlan, kibogózhatatlan, mitöbb csomómentes reménytelenségbe.
Ennyi. Most érzem, hogy végleg, örökre, a nemlétező idő végérvényességébe elveszítettem Magát.
Két férfi él a halandók sorában, abban a hatalmas égből vezérelt, ringó körtáncban, melyben kézenragadják egymást az isteni sarjak, két férfi született ide akinek véglegesen kívántam kezét megfogni. S Maga volt az egyik eme kettő közül. Persze magamhoz nem illő kiválasztott, olyan akinek nyomába sem érhetek, akit valószínűleg valami varázslat súlya homályosított el, hogy egyáltalán érezni kívánt hajam bogainak illatát.
Sosem voltam méltó Magához, sajnálom. Próbáltam elég, elég lenni, megfelelni, de minden nyújtózkodás hiábavaló.
A szent törvényekben talán benne foglaltatik a nyújtózkodás tilalma, s kevésségem abban mérhető, hogy megbújt előlem, mint kisegér a lyukában.
Helytelen cselekedeteim, mint felajánlások voltak azon az áldozati oltáron, melyen bármit felkínálnék Magáért...
Más soha nem lesz ilyen. Szép szó ez a soha. Teljes, egész, végtelen. S Magát nem is lehet csak úgy a pillanatban elvágni, Maga nem létezhet cirádásan belehányva valaminek az oldalába, se jobba, sem balba, még a közepébe se, magának át kell ölelnie az átölelhetetlen fekvő nyolcasokat.
Ez a soha határtalan teret nyit felém a mindenre, a Magán kívül eső mindenségre.
Magában mindent szépnek tudok találni, mindent s mindenkit, élőket, holtakat, Önmagát, s más képviselőit az Ön nemének.
S most, hogy egy vékony, ingatag selyemszálán függök az elengedésnek, a feladásnak, mely elszakadást eredményez, már belelátok az olvadt hótükrökön át a szerethetetlen jövőképeimbe.
Nem akarok másnak szép lenni, nem akarok magamnak szép lenni, nem akarok nő lenni, nem akarok lenni senkinek.
Mindenkit méltatlannak, észrevehetetlen árnynak tartok magam körül, s így alacsonyodok árnyból áttetsző, nem létező szellemlénnyé, részegesen kóválygóvá, észrevehetetlenné.
Nem látok szerethetőt magamban, s tiszta-üvegként vetítve vissza, nem látnak szerethetőt bennem mások. Ezt remélem.
Nem tudok, nem akarok, nem akarok tudni mást, másokat szeretni eztán. S persze ezek mily butaságok. Bárminek a jóslata, előre elrendelése annak, hogy valami nem változhat meg az örök változandóságban, milyen gyermeki túlkapás, kicsinyes butaság.
 S mégis, Maga el bírja azt képzelni, hogy belépek egy ollót igénylő füstös bárba, lesétálok a lépcsőn és valakit meglátok, akit így, ilyen odaadással természetességgel kívánok majd csókolni?
Elernyedtek ma reggelre. Meghaltak az ajkaim. Pöffeszkedő hólyagokká váltak számon, melyet testet-fenntartó táplálkozásra, és szükséges szavak motyogására használhatok.
Ha van étvágyam, s akad mondanivalóm. Jelenleg létvágyam sincs.
Tudom az összes bölcseleteket a ragaszkodásról, s az elengedések elengedhetetlen szükségességét, s valami bennem ami önti ezeket a sós izéket szememből a számba, ahogy taknyom-nyálam..., valami mégis megakadályozza, képtelenné teszi, hogy elfogadja az érzelmi intelligenciám, a szívem csipkézett pitvarai, hogy vége, ki kell tépnem, kapukat tárni, hogy kirepüljenek, a Maga tökéletességéről másolt illúzióim.
 Most nem büszke rám. Sajnáltatom magam ismét, vekengek, vergődöm, mint egy szálkától fuldokló rühes macska.
Nem vagyok büszke magamra. De pont ez az ami nem érdekel most, ha maga nem büszke rám, mit számít, ki, mit gondol.
Senki nem volt ott velünk, senki nem tudhatja, sejtheti, csak az ostoba hamis, téves feltételezések jutnak mindenki másnak, akik nem mi vagyunk.
Rideg velem, szigorú, mint az Apám, de neki soha nem akartam megfelelni...
Önző vagyok, sajnáltatom magam, ó igen, én még kellő távolságból sem vagyok Buddha, azt azért belátom, hogy a lét szenvedés. Minden, amit szeretünk az szenvedést okoz nekünk, az elveszítés misztériumában.
S ha már itt tartunk, a könnyeket is ki kell érdemelni. És Maga abszolult méltó a siratásra, ez nem nyugtáz mást, csak aláírja az Ön csodálatosságát egy égi-földi szerződésen.
Ha valakiért, Magért megéri sírni, Magáért várni és megéri bármeddig, de utólag kurva könnyű okosnak lenni.
Ez az emberi lét sajátossága. Kiharcolunk valamit, kierőszakoljuk, aztán meg magunk ostorozva döntésünkért próbáljuk a visszafordíthatatlan kereket akár erővel is visszafordítani.
És ez a gyarlóság jellemez engem is. De nem akarom feszegetni. Erővel forgatgatni, a Maga lélegzete pont elég lenne ahhoz, ami tőlem hiábavaló nekifeszülés lenne.
Döntött.
S nehéz elaludni este az ágyba. Végigszalad földrengésként egy-egy elfojtott rázkódáshullám, mikor húnyt pilláimra rávetül ölelő arca. S hallom múlbavesző sugdosásait. Mellékhatás tudom. Elmúlik majd csöndben. Elvékonyodik, mint a Nap súlya alatt az olvadozó jégtáblák. S a kikelet a lanygyult víz tetején, útjára engedi a vizibolhák lárváit.
S mégse fér fejembe, bele a szívembe, hogy bárki mást...
Még csak Magát.
S ma valamiért úgy ébresztett az ablakon beszűrődő fény, rámhulló nyalábcsokra, hogy:
Nincs más hátra, mint előre...





Zselenszky - Várni fog (Promo)

Ami,most a Mi.

A sors meg sajnálja, de muszáj volt így belénk marjon...
                                                                  Felhők hordják el a honapokat, jobb ha rájuk bízom magam...
A fontosságomat, átnyújtom, s Te végre kidobod....
                                                        Albérlőm az erőm, egy egész világot bír, de hozzád már több kell....
Rohadjon el ez a kibaszott önző világ....
                                                                   Szexszel borogatunk...
Ha már elcsesszük, csak csesszük kurvára el...
                                                                                                              Nincs más hátra, mint előre...

Ébren

Teljesen nyitott a szív. A bemerevedések a nehéz dobbanások a múltbabetonozódtak. Teljesen nyitott a szív. Áramlik a mindenség, szökik a száj. Húzza a végtelen az ajkaim föl-föl, érinteni a a csillagokat az égen, a Holdságokat és Napságokat.
Szökik a száj, őszinte a mosoly. Boldog a lélek. forognak a kerekek!
Önnek vagyok boldog Ön nélkül!
Tudja ez a teleszedett kosár, mely most adakozó és a végtelen pótolja gyümölcseit kifogyhatatlan forrásból, csak Önre vár.
 Nem változott semmi csak a minden összezúzása törése, igazzá tette mindazt amnit összezúztunk.
 S Maga pont az, s Én pont az vagyok....

Szökik a száj:)
Ez az utolsó olyan írás, levél, melyben bírálatokat dobálok magam felé a történtek miatt.
Ezt sem önmarcangolásból, hanem, hogy belémégjen a példa, a lecke ami elé az élet állított, a próba melyen megbuktam.
Bennem van a hiba. S a hiba soha nem írható a körülmények rovására. Ahogy a fűrészhasonlat példája is mutatja ezt, a FÉLelem , már minden előtt bennem volt. Hoztam magammal s az ehhez kapcsolódő önzőséget, ragaszkodást, birtoklási vágyat.
Nem áll távol tölem az önvizsgálat, és pontosan tudtam, hogy önző vagyok, de legalább őszinte voltam, megéltem önzőségem, és ez még mindig jobb, mintha álszent lettem volna. Felvállaltan süllyedtem le az ösztönlények szintjére, merültem önsajnálatba, engedtem teret hisztériámnak pusztító önrombolásomnak.
Maga helyes diagnózissal a fejemhez vágta, hogy gyarló ember vagyok, és én nem akarom megcáfolni, nem akarom kimagyarázni, vagy a szituáció szélsőségességre kenni a dolgot. Őszinte igazat adok. Még azt sem kérem, hogy bocsássa meg nekem, ez egyszerűen ilyen szakasz volt, és megváltozok, vissza szelídülök, és ha szeret így is akkor jó, ha nem hát nem.
Figyeltem magam, definiáltam megneveztem szavakkal festettem az érzéseimet, s ha uralomra törtek bennem, hagytam magamban szétfolyni őket, nem fojtottam vissza természetellenesen.
Ez azért is jó, mert így, hogy minden lealjasult, mocskos gondolatom érzésem visszaolvasható és ennek analizálása segít helyretenni a dolgokat. Segít jobb emberré válnom, segít újra tisztának és igaznak lennem.
Mondhatom, hogy sajnálom. Igaz lenne. De amily igaz, épp oly hazug is lenne.
Nem sajnálom.
Tudja, az, ahogy, amit reagált, üzent felém, három dologra ébresztett rá.
Az első dolog, hogy egy kicsit legalább szeretett engem. Hogy tényleg várnom kellett volna türelemmel.
És persze pont itt van az önzőség szörnyetege elásva. Hogy én birtokolni akartam a tisztán látást. S ennek a hibás vágynak köszönhető, hogy most már mit sem ér ez a tudás. Nem lehet idő előtt kierőszakolni a gyereket a nőből. Az nem egészséges, megváltoztat minden természetes törvényszerűséget.
Valamit azonban még is. Visszaadja a hitem. Hogy  az elfojtott intuícióim, érzéseim, sugallataim mind igazak voltak. És ez jó érzés.
A második dolog a Maga mérhetetlen bölcsessége. Az, hogy Maga pont olyan csodalény, mint amilyennek azóta álmodom amióta derengéssé lett rég érzett lénye. Köszönöm, hogy ilyen. Őszinte, és ez hatalmas erény.
 Az is szép. hogy végre elhiheti mindenki, hogy Maga a csodálatos, én meg a méltatlan.
A harmadik az út hívószava. A változásé. Hogy lehetőségem nyílik újból másként csinálni.
Jobb lenni. Jobbá, igazabbá válni. Köszönöm ezt Magának.
Az emberben minden kialakuló érzés, fájdalom, indulat, akarat a sajátja. Benne jön létre s a külső tényezőknek jóformán semmi köze hozzá.
Aki ennek ellenkezőjét állítja, nem figyelt még eléggé befelé, nem élte Önmagát talán soha.
Zárasul, ezt most nem azért mondom el, mert azt gondolom, hogy ettől megenyhül vagy megváltozik a jelen helyzet. Nem azért ismerem el tévedésem, hogy Ön büszke legyen rám miatta. Csak is magam miatt.
Mondhatni pusztán önzőségből.

Ajánlom ezt annak aki fontosabbnak tartja nálam, azt akit én fontosabbnak tartok magamnál...

Szeretem ezt az Uratmost szerettem meg. Ez igazán elegáns volt. Most már hajlandó vagyok
látatlanul is hinni abban, hogy valóban egy gáláns csodáról beszélünk.
 Kedvellek olyannak amilyen vagy és ne légy ennél sokkal jobb, mert akkor nem tudom majd Hozzád
mérni magam .
Angyalka:
Szóval szar ember vagyok...
Praktikus barát:
És egy picit most önsajnáló, de ez nem is az én számból hat igaznak.
Angyalka:
Tudod,hogy mindenemmel szeretem és bármit megtennék érte.
Praktikus barát:
de amit meg kellene tenned arra mégis képtelen vagy
Angyalka:
most már mit?
Praktikus barát:
Magadnak mondasz ellent, most TE vagy az aki véglegességekkel számol.
Angyalka:
Szeretem őt és szeretnék vele lenni, várok rá ha kell, de elbasztam, mert nem bíztam benne.
Hagytam telebeszélni a fejem.
Praktikus barát:
és ki beszélte tele a fejed?
ők - kisbetűs ők - vagy Te?
ki volt az - praktikus barát szerepem -
aki végig picsogott és sajnáltatta magát kétkapura
most igenis tessék felállni és nemcsak elhinni mindazt amit leírtál, hanem meg is élni
Angyalka:
az hogy ha igaz a szerelmünk akkor még él?
Praktikus barát:
azt, hogy ön hibázott amikor elfelejtett élni közben
amikor ostoba módon feláldozta saját magát egy kreált cél érdekében
amikor ostoba volt és engedett a saját elkeseredettségének és sajnáltatta magát, nem is csak a világgal, de a szeretett lénnyel is.
Mi volt amögött, hogy elküldted Neki a blogod címét?
 persze, a vágy, hogy lásson, hogy megismerje azt, mi zajlik benned
Angyalka:
a lezárás
Praktikus barát:
és mi volt emögött?
amit oda leírtál az sokhelyütt tömény önsajnálat és a ködös kis képecskének a sürgetése
jöjjön már, szükségem van Önre
és persze én tudom, én érzem és én igyekszem is tekintettel lenni Önre csak nem
Angyalka:
tudod túlzol, igazad van, de kurva túlzás, mert ő nem kért arra, hogy várjak rá, nem mondta ki, hogy szeret és miután Manóra 3évig vártam nem könnyű újra elkezdeni.
Praktikus barát:
 Ne hidd, hogy inkvizítorod szeretnék lenni aki ítéletet mond feletted.
És tudnod kell, én vagyok - nem az egyetlen, de az egyik - aki tenyerén hordozna, megvígasztalna, gyógyítana, mert imádlak, mert szükségem van Rád mint tökéletes-hibás példaképre.
Angyalka:
Nem kell, teljesen jól vagyok.semmi bánat,könny
Praktikus barát:
- csacsi, nem Érted, hanem magamért tenném mindezt -
Angyalka:
sajnálom,hogy szar vagyok
Praktikus barát:
ugyanazért a célért sajnálod amit kergettél és kergetsz
Érte, Miatta sajnálod
holott tudod, hogy Neked 'szarnak' kellett lenni, Te nem tudtál más lenni az elmúlt hónapokban csak 'szar, és ez tökéletesen jól van így.
Mennyivel vagy most több? Mennyi, mennyi mindent éltél meg ezalatt?
Ne dobd el ezt és ne intézd el annyival, hogy 'szar' volt mindez.Ezt látja Ő is
tudja, mert tudnia kell, hogy miért váltál saját magad megcsúfolásává.
elengedett, de el nem vetett, de ezt Te is tudod.
vegyél róla tudomást, lásd, értsd, tartsd szem előtt és Istenem, ha úgy akarod szeresd, de magaddal együtt.
MEGINT ellent mondasz magadnak,MEGINT véglegességgel dolgozol,MEGINT úgy beszélsz, mintha mindez lezárás lenne. Akkor valamikor nem vagy őszinte, jó esetben most.
Rossz esetben akkor mikor azt írtad, ha igaz volt akkor van. De Te lealjasodtál.
Angyalka:
igaza van
Praktikus barát:
Ez így van, de attól még nem szűntél meg, sőt ettől még nem szűnt meg Ő sem szeretni Téged.
Angyalka:
lealjasodtam
gyönyörű
Praktikus barát:
bazdmeg igen!
olvasd vissza MAGAD
és csak azért nem idézem, hogy miket mondtam mert nem tisztem az 'én megmondtam' -nak lenni
és szándékomban sem áll
de Te kötötted volna, láncoltad volna magadhoz
- bár lett volna nyelőcső a vaginám -
gyönyörű kép
csak épp a mögöttes tartalom az, ami sértő is amellett, hogy esendő
 Kedvesem! Ne hidd, hogy nem értem az érveid, könyörögve kérlek, ne mentegesd Magad!
Tudod jól, hogy a mindenem vagy és imádlak és értelek és látlak.
Angyalka:
Én leírtam az érzéseket, lementem a mélyére, így lehet elengedni.
Praktikus barát:
de közben fenntartottad végig a - nem esélyt- az ULTIMÁTUMOT
Ön visszajöhet bármikor, én várom, de egyébként most undorító mód ragaszkodom Önhöz.
most képtelen vagyok élni és ezt nem róvom fel Önnek bűnül, csak tudjon róla
vagy tán azért nem jön vissza hozzám, mert fél hogy ezáltal válik bűnössé?
Hol marad a magasban levés ebben?
Angyalka:
Mennyire gerinces dolog a másikat kétségek között hagyni?
Praktikus barát:
Miért vakítod meg Magad?! Miért veszed el az Ő gerincét?
Ezt hittem én is. Közönségesnek és a végletekig önzőnek tartottam és most - annak ellenére, hogy Te képezed imádatom tárgyát - most mégis azt mondom, Ő a nagyszerű ás Te vagy a közönséges.
Ő a gerinces és Te vagy az, akiben mindvégig ott munkálkodott az undorító önzés, hogy döntést sürgess, hogy kicsikard belőle.
a zöld szemű szörny, akinek szerelme talán őszinte, de ragaszkodása visszataszító
akkor ne vitasd az Ő gerincességét
méltatlanná váltál sokmindenhez, elsősorban magadhoz
és akkor olvasd vissza mit írt
hogy NEKI éppúgy megvan a két oldal
szeret, de Te szart, fost csinálsz magadból, péppé, masszává silányodsz,picsogsz, ragaszkodsz, visszateccő módon követelőzöl
Angyalka:
nem követelőztem, ezt azért lécci ne modd
Praktikus barát:
az egész gesztus értékű volt
gyönyörű volt és igaz amit tettél, de mód ahogy megtetted igenis az volt. békjóba verted volna
és ez az én olvasatomban már igenis követelőzés
Angyalka:
Nem igaz, nem vertem volna békjóba, csak szerettem volna tudni hogy hazugságokba ringatom e magamat. Ennyit. Ha velem lett volna, szabad lett volna. Most is az.
Praktikus barát:
igen
Angyalka:
Nem akartam volna birtokolni.
Praktikus barát:
 De Te a döntését kényszerítetted, és ezt nem ismered el, helyette azt mondod gerinctelen volt ami miatt ezt nem hozta meg akkor, amikor Te akartad. Tessék, most meghozta.
 A kicsengése egyértelmű: méltatlanná váltál magadhoz, így Hozzá is.
Angyalka:
egyébként azért azt hozzátenném Lumi, hogy a mélységből nő a magasság
a szexualitás a lélek létrája
Praktikus barát:
ezt mondtam korábban
Neked erre szükséged volt.
Angyalka:
és a dolgok közönségessé tétele hozza meg a valódi világosságot, mert onnan fakad
a gyereked vérbe, mocsokba szülöd mégis szentség.
ilyen ez is. az érzéseket képpé fordítottam szélsőséges képekké, mocskosakká, és leptetettekké
Praktikus barát:
ezzel nincs is baj
a mögöttes gesztus, a sürgetés az ami Téged lealacsonyít
Angyalka:
őszinte  voltam.
azért kíváncsi lennék te hogy oldanád ezt meg
Praktikus barát:
Beleroppannék, összetörnék, vádaskodnék, gyűlölködnék és sokkal, sokkal látványosabban sajnáltatnám magam
félrekúrnék fűvel fával
és tagadnám a szerelmem a legvéksőkig
amíg talán már magam sem hiszem el
hogy aztán bűzös önváddá fajuljon
így
és ha fordított lenne a helyzet
most sokka több mocskot kapnék Tőled, sokkal többminden rónál fel nekem amit sokkal igazságtalanabbnak éreznék és ezerszer is megpróbálnék hazudni Neked míg meg nem törnék és feloldozásért - amire nem szolgáltam rá mégis megkapnám - fordunék Hozzád
de ha megengeded most visszaengedem a saját kis EGO-mat is a beszélgetésbe és bár fontosságom Nálad van, de hadd legyen mellette nálam is mert tudod, hogy azzal együtt vagyok teljes
 és látod, nekem ez a pár teljesen mezítelen őszinte sor is azt eredményezte, hogy visszabújtam a saját-teljességembe - amiben ottvan az a sok fertő is ami vagyok -
és hihetetlenül imádlak amiért Te ezt tisztábban tudod kezelni mint én
és megmaradtál a szerelmed mellett
még akkor is ha mellett zöld szemű szörnnyé, követelőző rémmé váltál
nem is jó a zöldszemű mert azt hiszem azt az irigységre mondják
az pedig nem volt
egyszerűen csak mohó voltál
őszinteségedben is
és ez tudtad akkor is
és gyönyörű volt mindaz ahogy ezt végigélted
és EBBŐL lesz az a magasság ahova jutsz
Angyalka:
csak nem vele. Nem, de, nem, de.
Praktikus barát:
 lüke
maradj meg ebben
nem/de
és Ő is ebben van
ebben kell lennie, különben hazuggá válik és akkor Ő is ő-vé alacsonyodik, ahogy Magam lett magammá Nálad.
köszönöm!
nem gyarló az, ha most őszintén megköszönöm, megköszönlek?
hogy láttam egy nálamnál sokkalta tökéletesenn lényben mindezt
és okulhattam belőle?
ne haragudj meg érte, ha megköszönöm =(


Buddha Beszédei: Példázat a fűrészről (részlet)

Szerzetesek, élt valaha itt Szávatthiban egy Védéhiká nevű háziasszony. Védéhiká háziasszony jó hírnek örvendett: "Védéhiká háziasszony békés, Védéhiká háziasszony szelíd, Védéhiká háziasszony nyugodt." Védéhiká háziasszonynak volt egy Kálí nevű, szorgalmas, dolgos, ügyes kezű szolgálója. Egyszer Kálí szolgálónak ez a gondolata támadt: "Úrnőm jó hírnek örvend: "Védéhiká háziasszony békés, Védéhiká háziasszony szelíd, Védéhiká háziasszony nyugodt." Vajon úrnőm csupán eltitkolja belső haragját, vagy egyáltalán nem ismer haragot? Vagy pedig én végzem olyan jól dolgomat, hogy úrnőm kénytelen eltitkolni belső haragját, noha haragos? Mi volna, ha próbára tenném úrnőmet?"
Ekkor Kálí szolgáló csak fényes nappal kelt fel. Ekkor Védéhiká háziasszony rászólt Kálí szolgálóra:
- Hé, te Kálí!
- Mi az, úrnőm?
- Mi az oka, hogy csak fényes nappal keltél fel? - Semmi különös, úrnőm.
- Mi az, hogy semmi különös, hitvány szolgáló? Fényes nappal kelsz fel?
Így szólt haragosan az úrnő, és indulatában összeráncolta a szemöldökét. Ekkor Kálí szolgáló így gondolkozott:
- Úrnőm csupán eltitkolja belső haragját, noha haragos. Én végzem olyan jól dolgomat, hogy úrnőm kénytelen eltitkolni belső haragját, noha haragos. Mi volna, ha még jobban próbára tenném úrnőmet?
Ekkor Kálí szolgáló még későbben kelt fel. Ekkor Védéhiká háziasszony rászólt Káli szolgálóra:
- Hé, te Kálí!
- Mi az, úrnőm?
- Mi az oka, hogy csak fényes nappal keltél fel? - Semmi különös, úrnőm.
- Mi az, hogy semmi különös, hitvány szolgáló? Fényes nappal kelsz fel?
Így szólt haragosan az úrnő, és indulatában haragos szavakat szalasztott ki a száján. Ekkor Kálí szolgáló így gondolkozott:
- Úrnőm csupán eltitkolja belső haragját, noha haragos. Én végzem olyan jól dolgomat, hogy úrnőm kénytelen eltitkolni belső haragját, noha haragos. Mi volna, ha még jobban próbára tenném úrnőmet?
Ekkor Kálí szolgáló még későbben kelt fel. Ekkor Védéhiká háziasszony rászólt Kálí szolgálóra:
- Hé, te Kálí!
- Mi az, úrnőm?
- Mi az oka, hogy csak fényes nappal keltél fel? - Semmi különös, úrnőm.
- Mi az, hogy semmi különös, hitvány szolgáló? Fényes nappal kelsz fel?
Így szólt haragosan az úrnő, és indulatában felkapta az ajtóreteszt, fejbe vágta vele, beszakította a fejét.
Ekkor Kálí szolgáló beszakadt fejjel, ömlő vérrel fellármázta a szomszédságot:
- Nézzétek, mit tett a békés asszony, nézzétek, mit tett a szelíd asszony, nézzétek, mit tett a nyugodt asszony! Megharagudott egyetlen szolgálójára, mert nappal keltem fel, felkapta az ajtóreteszt, fejbe vágott vele, beszakította a fejemet!
Ettől fogva Védéhiká háziasszony rossz hírbe került: "Indulatos Védéhiká háziasszony, durva Védéhiká háziasszony, veszekedős Védéhiká háziasszony."
Ugyanígy, szerzetesek, némelyik szerzetes csak addig béketűrő, csak addig marad szelíd, csak addig őrzi nyugalmát, amíg bántó szóval nem illetik. Ám amikor a szerzetest bántó szóval illetik, akkor bizonyítsa be béketűrését, akkor bizonyítsa be szelídségét, akkor bizonyítsa be nyugalmát. Nem azt a szerzetest nevezem szelíd szavúnak, aki csak akkor szelíd szavú, csak akkor szelíd viselkedésű, ha megkapja a szükséges ruházatot, táplálékot, fekhelyet, betegség esetén orvosságot. Miért mondom ezt? Mert az ilyen szerzetes nem marad szelíd szavú, nem marad szelíd viselkedésű, ha nem kapja meg a szükséges ruházatot, táplálékot, fekhelyet, betegség esetén orvosságot. Amelyik szerzetes a Tant tiszteli, a Tant becsüli, a Tant követi, és ezért szelíd szavú, ezért szelíd viselkedésű, azt nevezem valóban szelíd szavúnak. Ezért ezt véssétek elmétekbe, szerzetesek: "A Tant tisztelve, a Tant becsülve, a Tant követve leszünk szelíd szavúak, szelíd viselkedésűek."

Új kezdetre

Igen. Igaza van. Már az első percben is megmondtam, hogy méltatlan vagyok Önhöz. Minden szinten.
Önző vagyok, nagyon sajnálom, teljesen igaza van. 
 Tudja én vártam valakire minden elvárás nélkül, boldogan, tudva a létezését három hosszú esztendőn át, érintetlenül, tisztán, igazul. Az az ember mondta nekem, hogy nem létezik idő, ott a Margit-híd lábánál, és akkor megértettem mit is jelent amit kimondott, és, hogy mennyire igaza van mindebben.
Az az ember volt az aki azt mondta, hogy biztos, hogy meg fogom találni azt akit keresek, és ez részben Ő maga volt, a másik felem, akivel egyek voltunk a leérkezésünk előtt. Aki a csatorna számomra, akivel egymásra találásunk táplál minden szeretetet a lelkemben. De Ő ott, akkor másra is gondolt. És amikor magát megismertem tudtam, hogy Ő, ott a Margit-hídon, a végtelen bölcs, és igaz ember, Önre gondolt. Ha valakire gondolt, Ön az, csak Ön lehetett akire gondolhatott. Az a bölcs, tiszta és mindenttudó azért váratott három éven át, mert nem tudta legyőzni magában azt a tudatot, hogy én nem várok tőle semmit. És a mai napig, elengedésünk után egy évvel is pont ez a helyzet.
Igen. Igaza van. Önző vagyok. Nincs önzetlen cselekedet a világon. Amit másért teszünk azt is magunkért tesszük,mert a másik öröme, nekünk szolgál kielégülésül. Önre várni, az én távoli boldogságomat szolgálta volna, s én magamról mondtam le, nem Önről. De a valóság az az, hogy nem az önzőségem a domináns a történtekben, hanem a bizalom hiányom. Ön felé, de leginkább magam felé. Hogy én valaha lehetek olyan, amit Ön egy kicsit is tudna szeretni. És tudja, igen, nem jó dolog a sötétben botorkálni amikor mindenki rázogat, hogy térj már magadhoz, kislány, álom világban élsz, nem valóság amiről beszélsz...
Egy idő után megszűnnek az összes intuíciók, és minden ami irányt mutatna.
Lehet, hogy önző vagyok, de a barátaim rám szorulnak, és én hónapok óta terhükre voltam a nagy rózsaszín ködömmel, meg a tündérmeséimmel, és senki, senki nem hitt már nekem, bennem, bennünk.
Persze senkinek semmi köze nincs hozzánk tudom. De gyenge lettem, és elesett és megrendült a hitem. Sajnálom. Ismétlem nem Magában, magamban csak is. Elesett lettem, és Maga nem ezt érdemelte volna. Ahhoz, hogy Magát tartani tudjam magamat kellett volna tartanom, de nem ment. Világommal, leveleimbe menekültem, hogy óvjam az éhes kutyák elől akik szét akarták cibálni, mint valami étel formájú játékot.
Hallgattam nap, mint nap a nagy-monológokat, hogy térjek észhez, mert beteges képzelgések ezek, a földön kéne élnem és járnom...És én tiltakoztam, hogy nem hiszem el, hogy nem lehet felfogni, hogy a tapasztalások realitása leszűrhető, ha párosítjuk összehasonlítjuk őket, egyébként is én voltam benne, én voltam ezekbe a helyzetekbe, és csak jobban meg tudom ítélni a valóságot.
Tiszta Platón, ez gondolom a Platóni találgatás szintje, bár Maga inkább az idea volt számomra, vagy az ideához a legközelebb álló másolat. De én tényleg csak egy rossz másolata vagyok az Isteni ideáknak, s Önnek olyan nem való, Maga túl igaz, és ezt visszaigazolta most is, Maga egy gondolkodó és bölcs ember. 
Sajnálom, hogy csalódnia kellett bennem. Nagyon, őszintén. Az egyetlen ami  jó az egészben, hogy így hogy látja mennyire önző vagyok, legalább Önnek kicsit sem fáj ami történt. És ez kicsit olyan, mintha kevésbé lennék önző.
Tudja én még valamiben nem hiszek. Az elrontásban. Ez is olyan, mint az idő és a várakozás. Szerintem az igaz dolgokat nem lehet elrontani.
S persze ma már számtalanszor kimondtam azt, hogy végérvényesen elbasztam mindent. És siratom hibámat amit elkövettem. Viszont ha belenézek az igazságok, az ideák ládájába, a valós dolgokat nem lehet elrontani. Az örök változás sodrásában vannak valahol megmásíthatatlan igazságok, az Isteni gyökér, és a szerelem ezekből nő, s újra nő akkor is ha szárán ragadják, megfosztják virágától, levelétől, bimbajától.
Ha szeretett engem amíg önzetlennek gondolt egy kicsit, nem hiszem, hogy most ne szeretne.
Ha nem szeret, akkor soha nem is szeretett.
Ami mindegy, mert én soha nem hittem úgy látszik abban, hogy szeretett. Hisz ha hittem volna, akkor a hit is megmaradt volna, hisz ami igaz, az nem múlik el igaz lenni.
És innen nézve csodálatos ami történt. Elveszíteni valamit. Nem lehet. Mert semmi nem a miénk. Se a testünk, se a gondolataink, nem, hogy más lények, emberek...
Amit most elveszítettem egy hamis kép amit a tudatom gyártott, ami igaz volt, vagy van mögötte, az függöny nélkül, szavak nélkül ott maradt a lepel mögött. Ha a lepel mögött nem maradt semmi, nincs ok bánkódni, nincs ok szenvedni, hisz soha nem is volt. Akkor légvár volt, és azoknak volt igaza akik ösztökéltek, hogy lépjek tovább a kilátástalan álom kergetésnél. Ha ott marad valami a szeretet vagy a gyűlölet, ami egy ebből a szemszögből, ha ott marad az érzés, akkor ismételten fölöslegessé válik az elkeseredés.
Nem marcangolhatom magam... Sajnálom megint nemet kell mondanom Önnek. Nekem élnem kell!
Én az élet vagyok, s Maga is az élet.
S lehetünk egymás életének részei. Vagy nem leszünk, és akkor is minden tökéletes. Én igyekszem tanulni a hibáimból. Azokból amiben nem is hittem.
És látja, az idővel kapcsolatban végül, mind a kettőnknek igaza lett. Sajnos nekem is. Mert soha többé nem vagyunk azok az emberek hónapok elmúltával, mint előtte. Az élet éppen tovafolyt, változik, de nem maradtunk ugyan azok, s így hiába is kért idő, mert más az aki várja most, mint aki elengedte.
De Magának is igaza lett. Mert itt vagyunk mind a ketten. De én nem tudok lenyugodni. Türelmetlen vagyok és önző. Tele voltam birtoklási vággyal, gondozni akartam, szeretni, vagy legalább hallani, hogy van értelme várnom.
ígéretek. ígéretet vártam, de nem hiszek abban sem. Az ígéret mindig hazugság. Hisz a változás lehetetlenné tesz bármily ígéretet, és a külső tényezők rabjai vagyunk.
Egy nagy paradoxon a létünk. S talán, most, hogy végleg lemondott rólam, ismét megtanulok ragaszkodás nélkül szeretni. Most, hogy már nincs mit várnom, önzetlenül képes leszek a távolból elvárás nélkül szeretni Magát.
És mindezt úgy kell tennem, hogy ne azért tegyem, hogy jutalmamul visszaadja Önt az ég. Magamért kell tennem.
Ez egy igaz újrakezdés.
Köszönöm!