Riasztó dörgés kopogtatásod,
Rámtörsz, mielőtt felhúznám a jelmezt,
Didergésemre teríted palástod,
Csigaházfalamon langy záport zengetsz.
Selyemszállá fejted, féltett szemérmem,
Ha gubává hajtom anyaszültségem.
Turbánná telt felhőim kikönnyeznek,
Lejtőin sómarta rózsasebek esnek.
Bútól szikkadt szám prése, rést enged,
Görgő, pergő, cseppcsurogásnak,
Nedűszálló, pilleszárnybúgásnak.
Leteszi gerincem csigahajlott pózát,
Hogy a Hold leveivel felduzzadt tavak,
Hullámcsendjükkel néked adózzanak.
1 megjegyzés:
mindig gondban voltam ezekkel. Legutóbb egy bő fél órát ültem a gép előtt és csak meredten bámultam egy képed, és úgy éreztem méltatlan vagyok arra is, hogy kommentet fűzzek hozzá. Ezt most nem mulasztom el. Nem írom le, hogy tetszik, hogy ez, vagy az a része mit váltott ki belőlem. Igazából kár lenne tagadni csak annyi célom van, hogy nyomot hagyjak. Hogy kétségbeesetten kalimpáljak: "hahó, itt vagyok, élek, létezek,"
Megjegyzés küldése