Elmész

Elmész

Hány száz lámpások gyúlnak fent,

S csak a mi csukott szemünk

Elég nyitott, fényük inni.

Lassan elfogy kanóc, olaj.

Kísértésed nem kívánok lenni…

Hanem csókod, s ha egy nap is,

Mind egész világot takar.

Mellém ülsz, teli a szoba.

Járkálja sok élőhalott,

De ha vizes tenyered,

Koldus hátamba égeted,

Bennem lüktetnek tovább a nyomok.

Méltatlan hozzám a világ,

S én méltatlana vagyok.

Hagyd meg nekem az ürest,

A múltbavésző fájdalmat.

Szép a húsnélküli csutka.

Házát, magját akarom enni,

Mi még ha nem is lehet termő,

Bennem törzzsé nevelgetni,

Derék kopjafává lenni.

Kérlek ne félts könnyeimtől,

Mi száraz, azt öntözni kell

Sugaras mosoly légy gyászom felett,

S nyugalmast alhatok

Tudva születtem, tudhatod

Víz vagyok, víz vagy Te is,

És küldötteink a harmatok

Elmész, nem leszel már enyém,

S hogy soha nem is voltál,

Bizonyítja, hogy az maradsz.

Mérleg nyelve, mindig kettő,

Mint a szárny mi madárra nő,

Mérleg nyelve ha nem billen,

Megszűnik első lényegében.