Fürtöm
Annyira betegszem beléd,
Mint borba forró szőlőfürtbe,
átjárva pince mély telét,
kortyainkban Naptűz derűje.
Támasztó karom sejtjei
Katonás vigyázba rándulnak,
Igaz szemed szilánkjai,
Mikor hátamba fúródnak.
Szép lopott illatod szívni
Arcomalágyűrt hajamból.
Téged hallani, tavaszi
Osztatlan pacsirtadalból.
Tompa reszketés sepri át,
Lombjaim langyos fészkeit.
Ahogy úszik ajkamon a szád,
Nem kín élveznem mézeit.
Szerelmes nő ragyogását
Adom, mert az érdemel téged.
Pillanatfényekben áldom,
Hogy ez érdemelt érdemlésed.
Kagyló szül mázas gyöngyöt,
Ha sóhajod égi parazsat húz,
Leplezik szűz habtükrök,
A felezők tengelyén túl.
Tengelyen, középen állunk,
Még hibázhatót sem hibázunk,
Végességünk végtelenhez,
Végtelenhez a véget mérjük.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése