Fehér úton,sötét sebek...

Mind a ketten betegséghordozók vagyunk.

Az ELJÖVŐ, igyekvő, míg nem teszi le terhét,

s míg a VÁRAKOZÓ, türelmetlenségét, s várakozását,

addig hiába a közös út.

A várakozás a türelmetlenség atyja.

Ha az IGYEKVŐ leteszi terhét,

a VÁRAKOZÓ, elengedi várakozását,

Az IGYEKVŐ, megkönnyült, gyors léptei elegek lesznek ahhoz,hogy utolérjék a már NEM-.VÁRAKOZÓT, haladót..

Miközben e gondolatok, tudatom tágítva villantak egyre fel,

s arra vágytam,hogy leírhassam kapott bölcsességem,

azon kaptam magam, hogy idegesen nyomkodom a lift hívógombját.

Szembesülve a várakozó türelmetlenségével, arra gondoltam.

A megvilágosodás,nem megvilágosodás, a pillanat szétterjesztése nélkül.

Ha nem igaz bennem a felismerés annyira,hogy felérjen a házunk 3.emeletéig,akkor rájöttem e valamire?

Felért. De ha valóban jelentőséggel bírna szándékomban állna e leírni egyáltalán?:)

...

"Azért nem támogatja Isten az emberiséget, mert csomót, csomóra halmoz."

Igen...igen.Hogynepersze...

Kérem is....

Rugdossatok csak bátran belém,és közben kiáltsátok az égre,hogy nem ígértetek semmit..

Óriási, hogy soha nem hittem az ígéretekben. Csak azoknak nem hiszek, kik bármit is ígérnek, hisz kiszámíthatatlan mindaz, ki magasabb rendűnek érzi magát a változás végtelen sodró hatalmánál...

Persze...

Még jó,hogy nem ígértél semmit...

Ez egyetlen hitelességed,amiért elhittem azt,amit szóval nem tettél megtörténhetetlenné....az,hogy nem cövekeltél le a jövőbe egy történést.

Mivel hát jövő nincsen...

De időt azt persze...Az könnyű kérni...

Nem hiszek az időben se... Oh, milyen kis hitetlen vagyok:)

Csak abban hiszek...Abban ami volt.

Vagyis akkor hittem,s már nem hiszem rég,hogy megtörtént bármi abból ami megtörtént...

így hazug bennem minden lenyomat, minden fájdalom, az arcod, az "arca" ha annak írnám aki még hiszem,hogy volt valaha, egyszer az életembe...

De, mint mondtam, ezt sem hiszem többé...

S most a múltam törölt képei helyén fennmaradt foltocskákat színezem, olyan ceruzákkal, amik minden színen fognak,csak az Önén nem...

A tiéden...az Önén....

Tehát negatívot rajzolok, magasságból mélységet, reményemmel,hogy az jelenem mélyből magassá változtatja...

Akkor se lesz semmi, talán reggel igaz Nap kel, S nem türkiz Nap a muskátlik mögül...

 Nem érti meg,hogy már nem jöhet vissza ahhoz aki most vagyok?

Már soha többet nem leszek,az aki akkor voltam, már az se vagyok aki ezt elkezdte írni...hála...

Te sem vagy az....és ez azt jelenti,hogy nem is voltál...a semmibe beszélek,senkihez, magamból, magamhoz, egy fiktív volt énemhez...

Unatkozom.Csak az beszél a múltjával, akit nagyon untat a jelen....Persze,hogy untat, mert nincs itt velem Ön....

Oh..igen:) Gyönyörű...

...

A homályos tükür, tisztátalan szavakat szülő, savként mászik le torkodon, gyomrodban vihar, háborgás, tisztulását, a hullámcsitulást, türelemes fájdalom hozza el...

...

Félek, hogy nem azt fogja látni bennem, amit akkor látott,  mikor magából, magát nézte arcomban...

Önnek

Önnek

Belekeverem a tejembe,

Kihúzom éjemből, mint az álmot.

Fonatunkban megpihent teste,

Mára elfedik a múltblokádok.

Ajka ék, dicséret mellemen.

Csípőmön szép kezének árnya,

Ráncolja a paplanszegletet,

Összesüt minket az a kályha.

Szeretést Önben mérem eztán,

Pillogó szem ablak a házon,

Ha tömve a lomb, paplan a fán,

Áld az eső, ha könnytől ázom.

Tavaszomat csókolja azzá,

Éjemet tarka pirkadattá,

Lelkemmé úgy olvad az álom,

Szemeit tárt szemekkel áldom.

Visszaszállatlan kóc a fészek,

Koldus Napok éhétől marva,

Lüktető igazszín-emlékek,

Feledés fedele takarja.

Ébredett fészkem, fészekségem,

Fonatunkból kihúzva szálát,

Nem lelheti éntelen énem,

Teljesbe-nyugvó nyugovását.

Kettőből, melyik pihen másban?

Végtelen eggyéolvadásban,

Szuszogás-testű minden lárma,

Éjcsendi fülbesugdosása.

Gyufaszálak nyújtóznak lángban,

Istent-parázsló pillásban,

Szárnyakat berregnek a fények,

Vásznaik hátak és szemérmek.

Dulakodásunk holdudvara,

Vetett maszkokkal hányva feszül,

Félelem, szégyen nesztelenül,

Fogason. Meztelen az élet.

Tünékeny tükrében táncolok,

Láncomból tépje ki Önmagát,

Szakítson magával magamból,

Légből lévő pacsirta madárt.

Bolygóbolyongás. Sötétülök.

Meghozza új óránk a havat.

Álmomban Önben szelídülök,

Felfénylő csillagzatunk alatt.