Be kell látnom talán, hogy tényleg soha soha nem létezett az életemben. Minden emlék, gondolat, és hozzájuk fűzött érzethalmaz csak valami kifinomult skizofrén jelleg megnyilvánulása volt bennem. Azt hiszem ennek belátása kissé idejétmúlóba nyúlóan időszerű.
Vége- vége és ez nem az a vége, hogy igen, elhagyott, nincs reám többé szüksége, ez a vége, belátása annak, hogy soha nem is volt. Soha nem is szeretett és minden az én csökött agyam szüleménye, és hamis a szavakból, érintésekből, visszakövetkeztetett gyökér, téves minden levont következtetés, szétterjesztett érzések, testben és lélekben egyaránt.
Nem engedem most el. Kapaszkodásunk, mind hamis képzet eredménye, s most gyökér-okként megszüntetem a Mi fogalmát.
Persze-persze...
Tudja, hogy még mindig...
S most mégis ez a leghelyesebb...
Talán már nem is szeretem egy ideje, talán már tényleg csak az enged emlékeinkbe ily szilárdan kapaszkodni, hogy nincs valaki ki jelenlétével felülírhatná mindazt a szépet amit Ön jelent nekem. Amit Öntöl kaptam s aminek újfent az eredendő létezését kívánom megkérdőjelezni.
Leírom mindezt,és érzem a ragaszkodásomat, az illúziómhoz, érzem az elvághatatlan vágyat, hogy Maga igaz legyen.
Szeretnék megállni a csöndben picit a kiszakított nyugalomban, amiben már nincsenek kényszerképzeteim, arról, hogy néha gondol rám és egy picit szeret még, az elfojtott mély sűrűsödött mivoltában.
Igazgyöngyként a tenger fenekén.
Biztos nincs így. Naiv vagyok, Maga meg csak nem szeretne megbántani, azért nem reagál rám.
Ez az egész igazából primer szinten értelmezendő, s minden alatta felfejtett, réteg, szál, puszta belemagyarázás, az álomvilágom kivetülése a találkozásunkra.
Mert megszerettem a csodálatosságát, és akartam hinni, hogy létezhet kettőnknek egy kis remény, nekem egy kis remény, hogy felkapaszkodhatok Ön mellé, az általam Önnek emelt piadesztára. Nincs ilyen remény. Butaság.
A napnál is világosabb, hogy ez egy nem létező sík.
Ilyen a bolydult szerelmes, minden apró morzsácskát belehelyez a kitalált rendszerébe, mely alátámasztja tüzetesen elméletét, aztán belekonstruálja a rendszerbe, az azért csak morzsácskák, mert most csak erre képes, és okokkal érvekkel dúcolja alá mindezt.
A várak, falak, kőtömbök, hegyek mellett, meg olyan figyelmetlenséggel siklik, el, mintha szemüveg zárná ki az összes elméletével ellentétes megnyilvánulást.
